szerda, január 27, 2021

A holokauszt világnapja ‹tematikus hónap›


Mint ahogy már a korábbi bejegyzéseimben is írtam ebben a hónapban, január a holokauszt-irodalomról szólt (részben). Ennek oka a mai világnap és a téma lezárásaként (már teljesen kikészültem lelkileg, ne csináljátok utánam) elhoztam egy eléggé ömlesztett posztot, amiben megmutatom az általam eddig olvasott köteteket és egy listát is hozok a számomra legérdekesebb címekből, egy amolyan holokauszt-TBR felsorolásként.  



Valószínűleg a legtöbben tisztában vagytok a holokauszt (vagy zsidó szóhasználatban soá) jelentésével. De azt is tudtátok, hogy a görög égőáldozat kifejezésből ered? 

Persze a legismertebb jelenség ezzel a szóval kapcsolatban a második világháború alatt a német nemzeti-szocialista hatalom által végzett népirtás. Ez a zsidók mellett a romákat, oroszokat, lengyeleket, fogyatékkal élőket, homoszexuálisokat és a politikai ellenállókat is érintő katasztrófa már évekkel a világháború előtt, a nürnbergi törvényekkel kezdődött. 

További lépcsői többek között a „Kristallnacht”, a zsidók gettóba zárása, majd a koncentrációs táborok létesítése voltak. 

A háború végére a „Végső megoldás”, ahogy Hitler nevezte, a becslések szerint hatmillió zsidó életét követelte. A holokauszt összes áldozatának száma 9 és 11 millió között fekszik. *

 

Azt gondolnánk, hogy egy ilyen tragikus esemény után a XXI. században már nem létező fogalom sem az antiszemitizmus, sem a különböző faji, vallási, vagy identitásbeli megkülönböztetés. Hiszen az ember tanul a hibáiból. Sajnos ez nagyon nincs így, rengeteg magát felsőbbrendűnek gondoló ember él ma is, akik ezeket az eszméket támogatják és terjesztik, ezt pedig tarthatatlannak gondolom. 

Talán a holokauszttal kapcsolatos edukáció egyik legfontosabb eleme az irodalom és a popkultúra. Rengeteg könyv és film létezik a témában, amit minél több embernek látnia kellene, hogy ha csak minimálisan is, de átérezzük, hogy mennyire helytelen és embertelen tetteket vittek véghez a nácik majdnem 100 éve. 

 

Én is azok közé az irodalomfogyasztók közé tartozom, akiket érdekel a holokauszt megjelenítése a könyvekben. Legyen az gyermek-, felnőtt-, vagy váltott szemszög, zsidó áldozatok, vagy német katonák szemszöge, mindig van bennük valami új, történelmileg hiteles információ, amiből tanulhatunk. Persze a legtöbb történetbe borzasztó még csak belegondolni is.


forrás: moly.hu

A fenti képen láthatjátok, melyik köteteket is olvastam én eddig. Azt talán elmondhatom, hogy mindegyik különleges a maga nemében. Van köztük kötet, amely egy-egy családtag kereséséről szól; egy kislány naplója egy rejtekhelyről; egy regény arról, hogy Amerikából mit is lehetett tenni a zsidókért akkoriban; tragikus történetek gyermekek szemszögéből, vagy éppen arról, hogy a remény soha nem fogy el. 

 

Amíg össze nem állítottam az anyagot ehhez a bejegyzéshez, azt gondoltam, sokkal több kötetet olvastam a témában, mint amennyit ténylegesen. Ez kicsit elkeserített, hiszen szeretném minél jobban tágítani a látókörömet. Például a következő, már-már klasszikusnak számító művekkel. A címekre kattintva megnézhetitek a könyvek moly-adatlapját.

 

Kertész Imre: Sorstalanság

Bernhard Schlink: A felolvasó

Art Spiegelman: Maus

Władysław Szpilman: A zongorista

Thomas Keneally: Schindler listája

 

Az alább következő két képsor könyvei is megragadták a figyelmemet egy-egy részlettel, vagy különleges nézőponttal, amik talán titeket is érdekelnek. 


forrás: moly.hu
forrás: moly.hu

Edith Eva Eger: A döntés

Mario Escobar: Auschwitzi bölcsődal

Jeremy Dronfield: A fiú, aki követte az apját Auschwitzba

Wendy Holden: Túlélőnek születtünk

Gideon Greif: Könnyek nélkül sírtunk

Meg Waite Clayton: Az utolsó vonat Londonba

Alan Gratz: A végső megoldás: a remény

 

Heather Morris: Az auschwitzi tetováló

Mary Ann Shaffer · Annie Barrows: Krumplihéjpite Irodalmi Társaság

Viola Stern Fischer · Veronika H. Tóth: A Mengele-lány

Mary Chamberlain: A dachaui varrónő

Bauer Barbara: Az élet hangja

Anna Ellory: Levelek a pokolból

Diane Ackerman: Menedék

 

Ez lenne tehát az én TBR-listám a holokauszt témájában. 

Ti olvastátok már valamelyiket?

 

Szeretettel: OlvasóBari

 


*információk forrása a Wikipédia

4 megjegyzés:

  1. Szép kis listát raktál össze, majd én is szemezek róla ^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Biztos találsz neked passzolót, főleg hogy azért sok helyen metszi egymást az ízlésünk. :)

      Törlés
  2. Szeretem a témát filmekben feldolgozva, de arra kellett rájönnöm, hogy egy darab második világháborús könyvet olvastam, ami szerintem nagyon kevés. Mindenképp fogok erről a listáról is szerezni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, ha segít a bejegyzés! :3 Én érdekes módon a filmeket kevésbé tudom végignézni, talán mert teljesen letargiába esek tőlük. A Schindler listája után például egy hétig traumában mászkáltam.

      Törlés