Hogy is szól a mondás? Megkésve bár, de törve nem...?
Hát, valami ilyesmi történt a bloggal is márciusban (február óta). Nem éreztem azt a folytonos motivációt, sőt inkább csak élvezni akartam, hogy olvashatok és nem kell közben jegyzetet készítenem.
Mérlegelnem kellett, hogy a saját mentális egészségem a fontosabb, vagy a rendszeres, heti két poszt. Egyértelmű volt számomra a válasz és azt hiszem ez az első, de biztosan nem az utolsó ilyen időszak a blog életében.
Mint ahogy már a korábbi bejegyzéseimben is írtam ebben a hónapban, január a holokauszt-irodalomról szólt (részben). Ennek oka a mai világnap és a téma lezárásaként (már teljesen kikészültem lelkileg, ne csináljátok utánam) elhoztam egy eléggé ömlesztett posztot, amiben megmutatom az általam eddig olvasott köteteket és egy listát is hozok a számomra legérdekesebb címekből, egy amolyan holokauszt-TBR felsorolásként.
Ma, ahogy az már a címből is kiderül, egy könyves taget hoztam, ami a két legnagyobb „függőségemet” vegyíti, méghozzá a kávét és az olvasást.
Nincs is jobb annál, mintha az ember egy hideg, esős őszi napon bekuckózhat az ablak, vagy egy kályha mellé egy szuper könyvvel egy forró, gőzölgő, habos kávé, vagy kakaó társaságában. Legalábbis nekem ez a tipikus, kedvenc őszi tevékenységem, persze nem maradhatnak el a kiadós séták sem, ha friss és naposabb az idő.
Ennek a tevékenységemnek hódol ez a booktag is.
Az ötletre a pinteresten bukkantam rá, ami a This splendid shambles nevű oldalra kalauzolt el. Angolról pedig szerény személyem fordította magyarra a tageket, amiket itt olvashattok:
