Soha nem gondoltam volna, hogy van könyv, ami ennyire durván bele fog tudni mászni a fejembe. Hát, Tara Westovernek sikerült. Annyira, hogy olvasás előtt, közben és után is olyan sebességgel pörgött az agyam, hogy attól féltem, kiszakad a helyéről.
Fogalmam sincs, hogy álljak ehhez a történethez. Nem tudom, hogy utálni akarom-e inkább, vagy szeretni.
Ez a kötet ledöbbentett, megborzongatott, elborzasztott és elkeserített, de mindenekelőtt a végére nyújtott egy halvány reménysugarat is.
Szerintem fontos dolog, hogy ha valaki bármilyen témában, vagy bármilyen formában segíteni tud valakinek, akkor tegye meg. Legyen az önkénteskedés, jótékonyság, adakozás, különféle események szervezése, vagy információszolgáltatás, mindenki találhat magának valamit az életében, amit egy kicsit mások javára tud fordítani. (Ha pedig ezt másokkal együtt csinálja, az még egyet dob a dolgon.)
Ezzel az apropóval született meg a fejemben a gondolat, hogy a könyvekkel kapcsolatos bejegyzéseimen túl akár ilyen, információ-jellegű szösszenetekkel is tarkítanám a blogot.
Úgyhogy most jöjjön egy kis betekintés abba, hogy mit is tanul egy 21 éves magyar könyvmoly egy külföldi egyetemen.
