Hogy is szól a mondás? Megkésve bár, de törve nem...?
Hát, valami ilyesmi történt a bloggal is márciusban (február óta). Nem éreztem azt a folytonos motivációt, sőt inkább csak élvezni akartam, hogy olvashatok és nem kell közben jegyzetet készítenem.
Mérlegelnem kellett, hogy a saját mentális egészségem a fontosabb, vagy a rendszeres, heti két poszt. Egyértelmű volt számomra a válasz és azt hiszem ez az első, de biztosan nem az utolsó ilyen időszak a blog életében.
Ezt a hónapot nevezhetném „Hogyan ne csavarodj be? Útmutató a halogatáshoz haladóknak” is. Mert tényleg, az a bizonyos Halogató Maki naggggyon örülhetett nekem februárban.
Úgy érzem, hogy semmivel sem tudtam lépést tartani, sem a tanulással, sem pedig az olvasással. De legalább a szociális életem fellendült egy kicsit és nem éreztem magam egy magába fordult, depressziós tatunak. (Ennek tutira meglesz a böjtje, de nem baj.)
A január olvasás szempontjából meglepően produktívra sikeredett, aminek elképesztően örülök, mert a mentális egészségem ehhez képest mélyrepülésben volt és van. Szóval legalább az olvasásban volt egy kis sikerélményem. (Bár ahogyan majd látni lehet lejjebb, a januári kötetek nem éppen segítettek abban, hogy jobban érezzem magam.) Összességében pozitívnak tartom ezeket a hó végi összegzéseket, mert mindig rájövök, mennyire is várom a következő hónapot és hogy mit fog hozni magával.
