Soha nem gondoltam volna, hogy van könyv, ami ennyire durván bele fog tudni mászni a fejembe. Hát, Tara Westovernek sikerült. Annyira, hogy olvasás előtt, közben és után is olyan sebességgel pörgött az agyam, hogy attól féltem, kiszakad a helyéről.
Fogalmam sincs, hogy álljak ehhez a történethez. Nem tudom, hogy utálni akarom-e inkább, vagy szeretni.
Ez a kötet ledöbbentett, megborzongatott, elborzasztott és elkeserített, de mindenekelőtt a végére nyújtott egy halvány reménysugarat is.
Mint ahogy már a korábbi bejegyzéseimben is írtam ebben a hónapban, január a holokauszt-irodalomról szólt (részben). Ennek oka a mai világnap és a téma lezárásaként (már teljesen kikészültem lelkileg, ne csináljátok utánam) elhoztam egy eléggé ömlesztett posztot, amiben megmutatom az általam eddig olvasott köteteket és egy listát is hozok a számomra legérdekesebb címekből, egy amolyan holokauszt-TBR felsorolásként.
Úgy gondoltam, hogy megpróbálkozom egy új bejegyzéstípussal is, hiszen nem biztos, hogy mindig lesz időm hosszú értékeléseket írni az összes könyvhöz, amit olvasok.
Főleg a képregényeket, graphic noveleket találtam mindig egy kicsit nehezebbnek értékelni, hiszen ezek mégis más könyvek és máshogy is épülnek fel.
Egy vadóc, félárva kislány, aki látja a szellemeket. Egy sors, ami elkerülhetetlen, akármennyire is próbálja megakadályozni a környezete. Egy különleges, zord és mégis csodálatos vidék és kor. Érdekes, sokszínű gonoszság, amit le kell gyűrni. Szerethető szereplők, gördülékeny, izgalmas cselekmény.
Röviden így tudnám jellemezni Az északi erdő legendája trilógiájának nyitókötetét.
Kevéssel karácsony előtt ugyanis a Booktube KönyvKlub havi közös könyve berántott magába a könyökömnél fogva és egy olyan mozgalmas, itt-ott lélegzetelállító utazásra vitt magával a középkori Orosz Birodalomba, amiből még most, napokkal később sem lélegeztem fel teljesen.
Ma egy rövidebb lélegzetű értékeléssel érkeztem, ugyanis ennek a könyvnek nem tesz jót, ha az ember előre tudja, mi fog benne történni. Sőt, ahogy én észrevettem, már az a kevés kis tartalomleírás sem feltétlenül kellene, hogy az éterben keringjen, mert így meg sokkal többet vár tőle az ember. Legalábbis, velem ez történt.
Ez a könyv olyan sokat képes adni. Elgondolkodtat, megnevettet, kiakaszt és megsirat. Nagyon hálás vagyok azoknak, akik ajánlották, mert magamtól biztosan nem vettem volna a kezembe és akkor egy elképesztő történettől estem volna el.
Rám nem jellemző, hogy sci-fi-t olvassak, ezért is tartottam tőle az elején, de a végére annyira berántott a cselekmény, hogy kétségem sincs afelől, ez lett a kedvencem a műfajban.
