Ma egy rövidebb lélegzetű értékeléssel érkeztem, ugyanis ennek a könyvnek nem tesz jót, ha az ember előre tudja, mi fog benne történni. Sőt, ahogy én észrevettem, már az a kevés kis tartalomleírás sem feltétlenül kellene, hogy az éterben keringjen, mert így meg sokkal többet vár tőle az ember. Legalábbis, velem ez történt.
 |
| Susanna Clarke: Piranesi Bloomsbury, 2020 246 oldal |
Rajta kívül még egy ember él a házban, a Másik nevű férfi, aki hetente kétszer meglátogatja Piranesit, hogy a segítségével a Nagy és Titkos Tudás nyomára bukkanjon. De kutatásai során Piranesi bizonyítékot talál egy harmadik személy létezésére is, és egy szörnyű titokra kezd fény derülni, mely a Piranesi által ismert világon túlra nyit kaput.
Susanna Clarke várva várt második regénye lenyűgöző új világba vezeti az olvasót: egy meglepő képekkel és szürreális szépséggel teli végtelen labirintusba, melyet dagályok és felhők kísértenek.”
Tény, hogy ez a könyv más, mint bármi, amit eddig olvastam.
Van egy bizonyos spirituális felhangja, de közben sokszor mitológiához hasonló elemekkel operál és mindemellett helyet kap benne a tudatalattival való cselekvés is (legalábbis én így értelmeztem).
Őszintén szólva nagyjából ennyi is lenne az, amit ajánlott tudni a kötetről, mielőtt az ember kézbe venné, de azért én írok róla pár sort. Viszont, aki még esetleg nem olvasta el, de szeretné a jövőben, annak álljon itt a
SPOILERVESZÉLY! A bejegyzés további részére.
Nekem a Booktube KönyKlub (mi más) hívta fel a figyelmemet a könyvre, valahogy vonzott a titokzatosság, ami körüllengi ezt a történetet. Sőt, mivel én még nem olvastam Clarke korábbi műveit, abszolút fogalmam sem volt, mit is várjak ettől.
November vége felé sajnos megrándult az ujjam a bookdepository ikonján, mert a Sapiens-t mindenképpen be akartam szerezni a tanulmányaim miatt... és valahogy a Piranesi angol kiadása is beugrott a mellé a kosárba.
A borító csodaszép, letisztult és ha már olvasta valaki a könyvet, akkor tudja, hogy rendben átadja a hangulatát. Nekem az egyetlen problémám az volt vele, hogy az angol kiadás valamiért fekete, pedig a magyar fehér háttér sokkal jobban tükrözi a Házat. Viszont a bronz díszítések teljesen megvettek maguknak még így is, hát még a faun!
Nekem sajnos az emelkedett, már-már biblikus hangvétel nagyon nehezen jött át az angolban, főleg a rengeteg főnevesítéssel, ami sokszor bosszantott, pedig Piranesivel egyébként semmi bajom nem volt.
Ezzel ellentétben nagyon értékeltem a kortárs popkultúrára való utalásokat, a Narnia említésénél például jót mosolyogtam, mert a Faun szobráról nekem is azonnal Mr. Tumnus jutott az eszembe. A Doctor Who becsempészésénél pedig jóravaló rajongó módjára felvisítottam, némiképp meglepve ezzel a mellettem aludni próbáló páromat.
Még egy pluszpont jár a tudományos napló-szerű szerkesztésért, mert az összeollózott jelleg és a levegősség jól állt ennek a sztorinak.
Összességében üdítő színfoltot vittek a történetbe ezek a finom kis részletek, amikkel az írónő egyébként is nagyon jól gazdálkodott.
Vegyük csak példának a regény helyszínét, a Házat. Egy végtelen, klasszikus szoborcsarnokokból álló labirintus, ahol csak halak, madarak, néhány csontváz és Piranesi él. Meg persze a Másik. Olyan aprólékosan volt megfestve néhány csarnok és folyosó, hogy úgy éreztem, megvakít a fehérségével.
Akkor is, ha a világosság ellenére ez a végére nagyon sötét történetbe fordul át, hiszen fény derül egy csomó bűntényre. Engem valamiért megzavart és kilökött a komfortzónámból. Talán mert nehezen tudom magam egy ennyire tiszta és steril környezetbe képzelni anélkül, hogy egy kicsit én is bekattannék.
Főleg, ha mindennek tetejébe még egyedül is lennék, mint a kisujjam.
Valahogy ezt csodáltam legjobban Piranesiben (Aki egyébként Giovanni Battista Piranesiről kapta a nevét, aki az 1700-as évek Olaszországának volt archeológusa, építésze és művésze és aki a képzeletbeli börtönökről készített metszeteiről vált ismertté.). Annyira gyermeki lélek, hogy akkor sem érzi magát magányosnak, amikor egyébként senki sincs rajta kívül ezen a gigantikus, végtelen helyen. Annyira jólelkű, hogy maga elé helyezi a ház halottait és madarait is, sőt még akkor sem forral bosszút, amikor kiderül, hogy a Másik nem is olyan megbízható, mint ahogy ő azt egyébként hitte.
És ez a hit az, ami megtartja őt Piranesinek, megvédi a gonoszságtól és rossztól.
A hit mellett a labirintus is fontos eleme a regénynek, hiszen nem csak a helyszín végeláthatatlan, de az elme is, ami néha elfelejt, néha pedig elrejt előlünk dolgokat.
 |
| forrás: pinterest |
Főszereplőnkön kívül egyébként még három ember fordul meg a Házban, a Másik, a Próféta és a Tizenhatodik.
Nekem ők folyamatosan a megtévesztés elemeiként voltak jelen, nagyon sokáig nem tudtam, ki a jó és ki a rossz. De talán jobb is, hogy nem gyártottam teóriákat és hagytam magam sodródni Piranesivel együtt. Bár ebben a könyvben nem annyira a cselekmény, mint a belső folyamatok vannak a középpontban.
Talán pont emiatt a már-már spirituális jellege miatt, vagy talán a túlságosan emelkedett hangvétel miatt, esetleg azért, mert nem a legjobbkor talált meg a könyv, de sajnos nekem túl száraz és steril volt minden bűnnel és hibával együtt, amiket felgöngyölített a végére.
Egyébként a lezárással sem volt különösebb problémám, nem vártam semmi eget rengető csavart, mert már korábban elengedtem, hogy megtaláljam benne a wow-faktort.
Egyszerűen úgy érzem, hogy ettől a könyvtől nem lehet elvitatni a sok dicséretet, amit kapott, de nem nekem íródott. Érzem, hogy zseniális a történet, hiszen mint említettem részletesen, darabról darabra van összeillesztve a széleinél. De valahogy nem nekem volt kitalálva.
Ettől függetlenül jó szívvel ajánlom azoknak, akiket érdekel egy rövid, nem mindennapi, spirituális-okkult agymenés kimért stílusban megírva. Vagy akiket ugyanúgy megragadott az a pár sor, amit kiderített róla a neten, mint engem!
Kedvenc idézeteim:
„(…) mikor a tudás és hatalom kilépett ebből a világból, két dolog történt – először is létrehoztak egy új világot, másodszor pedig űr keletkezett utánuk, egy ajtó, a régi létezési helyük és az újonnan teremtett világuk között.”
•••
„A madarakat nem nehéz megérteni. Viselkedésük elárulja, mi jár a fejükben. Általában a következő gondolatmenet játszódik le bennük: Ez ehető? Vajon az? Na és ez? Ez talán élelem. Szinte biztos vagyok benne, hogy az. Néha pedig ez: Esik. Nem szeretem az esőt.
Noha egy rövid, szomszédi eszmecserére bőven elegendő, az ilyesfajta megjegyzések nem utalnak túlságosan mély intellektusra.”
•••
„(...) But what danger there could possibly be, I have never known. I dreamt of him once; he was standing in a snowy forest and speaking to a female child.”
Borító: ★★★★☆
Cselekmény: ★★★★☆
Helyszín(ek): ★★★★☆
Szereplők: ★★★★★
Összesen: ★★★★☆(4)
Olvastatok már olyan könyvet, amiben szerepel a hit? Ha igen, szerettétek?
Szeretettel: OlvasóBari
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése