Egy mesekönyv, ami újragondolt régi kedvenceket tartalmaz. Egy antológia, változatos szerzői körrel. Egy színes mesevilág, színes írásmóddal. Egy gyönyörűen illusztrált kötet.
Igen, ez mind igaz a Meseország mindenkié című műre, ami sajnos a körülötte keltett botrány miatt lett ismert kis hazánkban.
Szerencsére a helyzet korán sem annyira fekete-fehér, hogy vagy csak utálni, vagy csak szeretni lehessen és ezt fogom megpróbálni kifejteni bővebben a mai bejegyzésemben.
 |
Nagy Boldizsár (szerk.): Meseország mindenkié Labrisz Leszbikus Egyesület, 2020 |
„A tizenhét kortárs szerző friss meseátiratai a különféle marginalizált csoportokhoz tartozó szereplőikkel azokat is megszólítják, akik nehezebben találják a helyüket a világban. Megerősítenek abban, hogy bár nem vagyunk egyformák és különböző utakat járunk be, de ha megérkezünk, a kapu mindannyiunk előtt nyitva áll.
„Az ember varázslatos isteni kreatúra, a szivárvány színeinek sokféleségével és a szabadság felelősségével megajándékozva. A legfőbb feladatunk, hogy megtanuljuk elfogadni egymást. Nem lehet elég korán kezdeni a gyakorlását. Erre valók a mesék, gyerekeknek és felnőtteknek.”
(Bódis Kriszta, író, pszichológus, dokumentumfilmes)
„Ennek a mesekönyvnek minden gyerekszobában ott van a helye, ahol fontos a világ sokszínűségének megértése, ahol a gyerekek körül nincsenek tabuk, s ahova a szülők úgy lépnek be, hogy tudják, a gyerekükön keresztül nemcsak a jövőt formálhatják, hanem a jelent is.”
Előre szeretném bocsájtani, mielőtt bárki ennek vagy annak bélyegezne meg egy ilyen vélemény megfogalmazása miatt (akkor is, ha tapasztalataim szerint az olvasóközösség általában toleráns), hogy én teljes mértékben elfogadó vagyok. Tényleg.
Az esetleges negatívumokra való rávilágítással nem az a célom, hogy további gyűlöletet szítsak, hanem pusztán rámutatok a könyv mindkét oldalára. Ez egy ennyire megosztó kötetnél szerintem nagyon nehéz úgy, hogy ne bántsuk meg vele sem az egyik, sem a másik tábort, de igyekezni fogok.
Őszintén szólva én nem terveztem elolvasni ezeket a meséket, mert külföldön nem állt módomban beszerezni, viszont egy ismerősömnek szüksége volt rá egy cikkéhez és édesanyámon keresztül rendeltük meg végül a könyvet, így landolt nálam. Akkor pedig, gondoltam: miért ne?
Első ránézésre ez egy varázslatos meséskötet. De komolyan, a borító valami csoda! Minél tovább nézem, annál inkább tetszik az apró részletessége. Gyerekként is mindig szerettem a könyvekben a képeket, akkor is a legapróbb részletek ragadták meg a figyelmemet. Ez is pont egy ilyen előlap, ami szuper!
Ha belelapozunk, már érezhetjük, hogy a lapok fényesek és viszonylag vastagok, ami egy mesekönyvnél mindig előny, így lassabban használódik el.
Az első pár oldalon megtalálható bevezető és a kötet végén felsorolt szerzőjegyzék nekem szimpatikusabbá tették a Meseországot, mert így egy kicsit megismerhetjük a mögötte álló szándékot is, nem csak a médiából ránk ömlő mocskon át kapjuk a (legtöbbször téves) információkat.
 |
| forrás: pinterest |
A mesékkel kapcsolatban vegyes érzéseim vannak. Ugyanis sokszor érződik a differencia az első könyves szerzők és azok között, akiknek már korábban jelentek meg műveik. Ez nem feltétlenül rossz, hiszen itt indulnak el a publikálás útján, viszont sokszor mintha a saját sérelmeik köszöntek volna vissza a mesékből, hol erősen, hol kevésbé átütően.
Ahogy az a tartalomból is kiderül, a kötet 17 mesét tartalmaz. Ebből összesen kettőben szerepel kimondottan meleg karakter.
Tehát abszolút nem ezen van a hangsúly.
Igen, sokszor szerepelnek benne lányok, akik szeretnek fiúsan öltözködni (és néha fordítva is), de ennek nem kellene megbotránkoztatónak lennie.
Sokkal inkább kulcsszó ebben a könyvben a diverzitás és a kisebbségek kiemelése.
Merthogy jelen van benne a cigányság, a zsidóság (egy, azaz egy szóval utalnak rá, igazán nem tolják az ember képébe, mégis, aki észre akarja és tudja venni, az észre fogja), a transzneműség, az özvegység, a túlsúlyosság, az idős szülők, az alkoholizmus és még a családon belüli erőszak is. És a legtöbbször tálalható formában, gyerekeknek sem idegen módon.
Azért írom, hogy legtöbbször, mert szerintem van benne 1-2 nagyon erőltetett mese is, vagy olyan részlet, ami nem kicsiknek való, de ez csak nagyon ritka.
Nekem felnőtt olvasóként inkább más volt a problémám.
Ha abból indulunk ki, hogy ezt a könyvet óvodások kezébe tervezték (tehát 3-6 éveseknek), akkor sokkal több képpel kellett volna ellátni az oldalakat. Persze, vannak benne egészlapos rajzok is, de az nagyon kevés úgy, hogy közben négy oldalon csupa szöveg áll. Az illusztrációk hozzá tartoznak a gyerekek képzeletének fejlesztéséhez, anélkül nem hiszem, hogy nagyon élveznek egy-egy mesét.
Furcsa volt számomra, hogy egy görög mitológiából kiragadott történettel indít a kötet, görög nevekkel tarkítva. Szerintem ez egy kisgyereket inkább elijeszt, mint vonz, de lehet, hogy én vagyok fordítva bekötve.
Illetve a „duplikációk” zavarnak egy kicsit. Értem ez alatt, hogy több mesének két átirata is van a könyvben, pedig ha olyan sok pályaművet kaptak, igazán választhattak volna 17 különböző mesealapot.
A feljebb említett okokból én inkább adnám 7-8 évesek kezébe, mint ennél kisebbeknek, de ezt szerintem minden szülő eldönti maga, ha elolvassa a kötetet.
Az illusztrációk, ahogy már a borítóval kapcsolatban is említettem, eszméletlenül szépek, illenek a mesékhez és figyelemfelkeltőek. Bölecz Lilla igazán kitett magáért ezzel a munkájával, le a kalappal!
És akkor most jöjjön néhány kedvencem, amit ki szeretnék emelni pár mondattal:
Lakatos István: A boszorkány meséje
Ennél a felütésnél az állam a padlón, a szemöldököm meg a plafonon kötött ki. Neil Gaiman megirigyelné egy kicsit ezt a mesét. Egy volt azok közül, amit szerintem nem a kisebbeknek találtak ki, de engem nagyon megfogott, hogy a boszorkány miért lesz végül gonosz a mesében.
Tompa Andrea: Vaslaci
Szívmelengető, ugyanakkor vicces, népmesésen fogalmazott történet volt ez arról, hogy milyen, amikor az ember szülei idősebbek az átlagnál.
Harka Sára: Kincső és Karola
Ez a mese kimondottan kisebbeknek íródott. Aranyosan ábrázolt egy igen jelentős problémát, ami a mai társadalom egyik Achilles-sarka. Ez pedig a szegénység.
A megoldás pedig különösen megérintette a lelkemet.
Kasza Kriszta: Trivadar, a háromfülű nyúl
Kertész Edina: A kacskaringós szívószál
Az abszolút kedvencem. Nem tudom miért érintett meg ennyire, de a városi helyszín és a jóságos boszorkány nagyon tetszettek így egybegyúrva. A bántalmazó nevelőapa medve-metaforája pedig nagyon ötletes, ha egy gyermekmesében kell ilyesmit ábrázolni.
Zárásként tehát érdemes elmondani, hogy míg az ötlet és a szándék csillagos ötöst érdemelne, addig a kivitelezés és megvalósítás hagy némi kívánnivalót maga után. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne lettek volna benne szuper, figyelmet lekötő történetek, csak éppen egy ekkora léptékű botrány után valami nagyobbat vártam.
Mesekönyvként számomra teljesen az oké-kategória, de érdemes komplex gyűjteményként, több szempontból vizsgálni, és elolvasni, mielőtt bárki véleményt alkot róla. Vagy éppen bedarálja.
Kedvenc idézeteim:
„No de még valami. Remélem, ti sem bánkódtok a tükörképetek miatt. Szeplős a fületek? Világít az orrotok? Vagy a ti teknőtök is megrepedt? Ne is törődjetek vele! Ez csak azt jelenti, hogy ti is különlegesek vagytok.”
•••
„Vannak mesék, amiket magunknak kell befejeznünk!”
•••
„A pap meg éppen akkor a tolvajokról prédikált, hogy azok hogy meg lesznek büntetve, mikor jő az ítélet, pedig a pap se igen állt jó hírbe, mert lopta a szépasszonyoktól a gyümölcsöt.”
Ötlet: ★★★★★
Stílus: ★★★☆☆
Illusztrációk: ★★★★☆
Megvalósítás: ★★☆☆☆
Összesen: ★★★☆☆ (3.5)
Nektek mi a kedvenc mesétek?
Szeretettel: OlvasóBari
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése