hétfő, március 01, 2021

Februári könyvkupac


Ezt a hónapot nevezhetném „Hogyan ne csavarodj be? Útmutató a halogatáshoz haladóknak” is. Mert tényleg, az a bizonyos Halogató Maki naggggyon örülhetett nekem februárban. 

Úgy érzem, hogy semmivel sem tudtam lépést tartani, sem a tanulással, sem pedig az olvasással. De legalább a szociális életem fellendült egy kicsit és nem éreztem magam egy magába fordult, depressziós tatunak. (Ennek tutira meglesz a böjtje, de nem baj.)


Talán az elmaradozó könyvértékelésekből és a bejegyzések ritkulásából Nektek is feltűnhetett, hogy ebben a hónapban nem volt nagy kedvem sem alkotni, de sokszor olvasni sem. Annak ellenére, hogy a hónap ellején nagy lelkesedéssel vágtam neki a Fantasy-Február Readathonnak. De erről kicsit lejjebb mesélek még, először lássuk, miket is műveltem 2021 februárjában, hogy ne kattanjak be totálisan.

Mivel a lockdown folyamatosan csak hosszabbodik és én lassan elmondhatom magamról, hogy többet „jártam” egyetemre online, mint személyesen, talán érthető, hogy sok más ismerősömmel együtt nekem is kezd betelni a pohár és már szabadulnék. Pedig esküszöm, hogy én vagyok a legparanoidabb „Kinyitottad a postaládát, moss kezet!” típusú ember.

Így ebben a hónapban, ami nekem egyetemi szünet a tavaszi félév előtt, igyekeztem minél többet sétálni, a szabadban lenni. Néhányszor sikerült találkozni barátokkal és ismerősökkel is, a közös társasozós-hamburgerezős este után szerintem én voltam a legboldogabb a Földön. (A társasozáson felbuzdulva pedig mi is beszereztünk magunknak néhány új játékot, a Santorini-t például azóta nyúzzuk, zseniális két embernek!) 

Újra elkezdtem napi szinten Animal Crossingozni, ami a tavalyi első lockdown idején is életmentő volt már egyszer. Illetve, ami még hasznos is, folytattam a spanyoltanulást és elkezdtem kóstolgatni a japánt, mert ez tökéletes időtöltés a párommal. 

Ami az egyetemet illeti, a következő félév is online kezdődik... ráadásul félek is egy csöppet, rengeteg órát vettem fel, talán így hamarabb be tudom fejezni. A legrettegettebb órát, a latint is muszáj újra megpróbálnom. 

Viszont ami hatalmas pozitívum, hogy megkaptam egy helyet az egyik Alsó-Ausztriai ásatásgyakorlaton! Ha minden jól megy és nem szól közbe a covid, nyáron ott töltök majd négy hetet. 

 

A hónapom számokban: 

1166 oldal 

3 ekönyv

1 graphic novel

3 angol nyelvű kötet

 

Februári kedvencem: The Diviners – A Látók


forrás: moly.hu


Éééés dobpergés: megint nem sikerült januárban befejeznem a betervezett köteteket, így persze az utolsó átcsúszott ennek a hónapnak az első felére. Elképesztően lassan haladtam a Diviners-szel, valahogy az utolsó 100 oldalig nem tudott teljesen lekötni, untam. Viszont utána olyan volt, mint valami eszeveszett hullámvasút, úgyhogy méltán kapja a februári kedvenc címet. 

A Fantasy-Február motivált ugyan, ahogy az a felső táblán is látszik, de nem volt elég ahhoz, hogy kirángasson a minimális olvasási válságomból. Igazából csak lassabban és kevesebbet olvastam a megszokottnál, talán azért is, mert igyekeztem több változatos dologba belefogni mellette. Így a Zsófi által beharangozott eseményre sikerült elolvasni a Diviners-t, az Ánya kísértetét, az Így neveld a sárkányodatot (ezekről bejegyzés is készült), illetve belekezdtem a III. Amenemhat rejtélyébe (erről amint tudok, hozok egy értékelést), amit viszont sajnos nem sikerült befejeznem, így a bingó sajnos most nem jött össze. Sebaj, majd legközelebb! 

Nagyon sajnálom azt is, hogy most nem tudtam együtt olvasni a Könyvklubbal, pedig szerettem volna végre megismerkedni Austennel... ráadásul így a molyos plecsnimnek is lőttek...

 

A teljes olvasmánylistám: 

Libba Bray: The Diviners – A Látók 

Vera Brosgol: Anya’s Ghost 

Alessandro Baricco: Selyem

Cressida Cowell: How to train your dragon

 

• • •

 

Eddig bírtam a fogadalmat, miszerint nem veszek könyveket. Hupsz. Igaz, hogy ennek több oka is van, de ettől még nem érzem jobban magam. Szörnyű vagyok, menthetetlen függő, ez van. 

Nézzük a beszerzéseimet:


Thomas Brezina: Sieben Pfoten für Penny (7 rész) 

Ezekre a könyvekre igazából a párom beszélt rá egy vizsga után, mondván megérdemlem. Használtan, olcsón szereztem meg őket, ez volt az egyik gyermekkori kedvenc olvasmányom. Végre van belőlük saját példányom! 

 

Stephenie Meyer: Eclipse

Ő ingyen volt és még hiányzott a sorozatból, hát lecsaptam rá. Bár nem biztos, hogy sokáig meg is fogom tartani.

 

Wolfgang Borchert: Draußen vor der Tür

Az egyik legmeghatározóbb német nyelvű olvasmányom a középiskolából, amikor lehetőségem volt ingyen megkaparintani, nem haboztam egy percet sem. 

 

Casey McQuiston: Red, White & Royal Blue 

Alix E. Harrow: The Ten Thousand Doors of January

Akihito Tsukushi: Made in Abyss 3.

Catana Chetwynd: Little Moments of Love

Ők csábítottak el végleg, kihasználtam, hogy a bookdepo újra szállít Ausztriába. Az egyik Valentin-napra jött, a másik a kedvenc mangám folytatása, a többi kettő pedig a BookTube hibája. 

Néhány könyv pedig még nem érkezett meg hozzám, azokat majd abban a hónapban mutatom meg, amikor kézhez kapom őket.

 

Az utolsó könyves beszerzésem pedig: 

W. Bruce Cameron: Egy kutya ígérete

Őt a Blogturné Klub nyereményjátékán nyertem még január elején és elképsztően hálás vagyok érte, mert W. Bruce Cameron könyvei a gyengéim. Nagyon különleges, gyönyörű történetek. Imádom a kutyákat és az író stílusát, nagyon meglepődtem, amikor engem sorsoltak ki pont erre a regényre. Innen is még egyszer köszönöm nekik! 

 

• • •

 

A januári jóslatom a pihenésre bejött ugyan, de mégsem vagyok teljesen elégedett. 

Mindenképpen sikerült pihennem, amiért hálás vagyok, mert kemény lesz a tavaszi szemeszter. Márciusban mindjárt heti egy vizsgával és heti három késő esti latinnal indul majd a félév, remélem, azért lesz időm mellette olvasni…

 

Ti mit olvastatok februárban? 

 

Szeretettel: OlvasóBari 

2 megjegyzés:

  1. Nagyon szép kis virágok kerültek bele a cserepedbe - igen, nekem az ilyen részletek is feltűnnek :D
    Már mondtam neked nem egyszer, hogy ne stresszelj, de mintha csak magamnak beszélnék, szó szerint is. Én is kezdek stresszelni már a könyvvásárlásoktól, de szimplán a helyhiány miatt. Viszont olyan jól esik bővíteni a könyvtáramat ^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, sajnos Uni első igazi növényét sikeresen kinyírtam, úgyhogy amikor tavaszi dekorációkra vadásztam, megleltem ezt a cuki műnövényt és gondoltam miért ne. :D
      Tudom hogy mindig mondod, hálás is vagyok érte és mint látod igyekszem a blogon és az olvasáson nem is stresszelni, ami szerintem most sikerült, úgyhogy büszke vagyok magamra. Viszont a tanulás részét túlságosan is ellazulom, ami nagyon nem jó...
      a könyvvásárlással úgy voltam, hogy most igazán belefér. A te gyűjteményed is egy csoda, a 21 kötet egy hónap alatt pedig dícséretre méltó! *_*

      Törlés